Cégünkről
Az 1 milliárd dolláros összesített forgalommal rendelkező Reed Vállalatcsaládot 47 évvel ezelőtt alapították, és az Egyesült Királyság legnagyobb magán munkaközvetítő és HR szolgáltató vállalatává nőtte ki magát.
A Reed 1960. május 7-én kezdte meg működését, amikor Alec Reed, mindössze 75 fontos kezdőbefektetéssel, megnyitotta az első kirendeltséget a west londoni Hounslowban. A 60-as évek során a Reed rohamosan fejődött és stratégiája szívében az állt, hogy elsőrendű, központi helyen alakította ki kirendeltségeit, mert így az ügyfelek számára a legjobb jelölteket tudta becsalogatni.
Bevezette a szakosodást a munkaközvetítésben
A Reed volt az első munkaközvetítő cég az Egyesült Királyságban (EK), mely szakosodott munkaközvetítési szolgáltatást nyújtott, és ez az irányzat alapvetően megváltoztatta a EK munkaközvetítői piacát. A jelenlét, az újítás és a specializáció kombinációja tette a márkát azonnal széles közönség számára ismertté. A több mint 40 éves tapasztalattal rendelkező Reeds specializálódott részlegeket hozott létre, hogy ezáltal 18 iparágban nyújtson munkaközvetítői szolgáltatásokat. Ezek a részlegek az ügyfelek speciális igényeire szabott speciális szolgáltatásokat ajánlanak.
Organikus fejlődés
A cég talán az egyik legnagyobb érdeme, hogy a szerény kezdetek után organikusan, nem pedig vállalatfelvásárlással fejlődött tovább olyan méretű vállalattá, mely ma több mint 3 000 társtaggal (személyzettel) és több mint 400 kirendeltséggel rendelkezik az Egyesült Királyságban, Írországban, Közép-Európában, a Közel-Keleten és Ausztráliában. A Reed sikere abban rejlik, hogy azt adja az ügyfeleinek, amire azoknak szükségük van – a legmegfelelőbb embert, vagy a legjobb állást. Mindemellett az általunk nyújtott szolgáltatások folyamatos újításával és fejlesztésével jelentősen nőtt az ügyfeleink száma
Minőség: A jelöltek kiszűrése és értékelése
A Reed jól képzett tanácsadói szigorúan kiszűrik és értékelik az összes jelöltet, mielőtt azok adatait elküldik az ügyfélnek. Tanácsadóink minden jelölttel elbeszélgetnek, sőt sok esetben tesztelik is a jelölteket arra a munkakörre, amelyre jelentkeztek.
Mindemellett minden jelölt, mielőtt ideiglenes megbízásba kezdene az ügyfélnél, egy előzetes ellenőrzési fázison megy át.
Online vezetőség
1995-ben a Reed az első munkaközvetítő iroda volt az Egyesült Királyságban, mely honlapot hozott létre (www.reed.co.uk). Az ügyfelek és látogatók javaslatait figyelembe véve, a Reed a kezdetek óta folyamatosan dolgozik a honlap megjelenésén és a felhasználás egyszerűsítésén. Napjainkra a honlap nemcsak az egyik legkönnyebben használható honlapok egyike, hanem az egyik legnépszerűbb is. Havonta egy millió látogatónk van és 50 ezer új jelölt regisztrál honlapunkon, és ezzel 2,5 millió regisztrált munkakereső található adatbázisunkban.
A reed.co.uk sikerén felbuzdulva elindítottuk a nemzetközileg orientált reedjobs.com-ot is. A reedjobs.com mára Ausztráliában, Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Írországban, Lengyelországban, Máltán és Qatarban ajánl munkaközvetítői megoldásokat és további fejlesztés is tervbe van véve.
Teljes körű HR szolgáltatások
A dinamikus és vállalkozó szellemű Reed túllépett a hagyományos munkaközvetítők szolgáltatásain, és teljes körű HR megoldásokat nyújt, beleértve a teljes munkavállalói életciklust. A munkavállalók keresését és közvetítését a Reed Employment és a Reed Personnel Services végzi, a beiktatás és továbbképzés a Reed Learning feladata, a háttérirodai fizetési és személyzetis szolgáltatások közvetítését a Reed Managed Services intézi, a Reed Consulting pedig teljes körű HR tanácsadást kínál, beleértve a jutalomelemzést, a biztosítékokat és a joglemondást.
Közigazgatási kapcsolatok
Továbbá a Reed in Partnership részlegünket a közigazgatási szervekkel történő együttműködésre hoztuk létre, így azok hosszú távú munkanélküliségi problémáira is megoldásokat tudunk ajánlani. Az 1998-ban alapított részleg a munkavállalási korlátok lebontását tűzte ki céljául. A Reed in Partnership az Egyesült Királyság első magánkézben lévő vállalata, mely “New Deal” programokat ajánl, és most Európára kiterjedő új szolgáltatásokat fejleszt közigazgatási partnerei számára. A Reed szorosan együttdolgozik a munkaadókkal, a szakosodott ügynökségekkel és a helyi partnerekkel a hosszú távú munkanélküliség leküzdésére. Támogatják a munkanélkülieket munkavállalási nehézségeiben, valamint abban, hogy igazi, pozitív, hosszan tartó változást érjenek el életükben.
Újítás a technológiai és az üzleti folyamatokban
A Reed kezdettől fogva úttörő szerepet vállal a munkaközvetítési technológiák fejlesztésében. Például a Reed volt az első jelentős brit munkaközvetítő vállalat, mely sikeresen bevezette a munkaidő-kimutatási lapok interneten keresztül történő kitöltését (hetente több mint 10 ezer munkaidő-kimutatási lapot töltenek ki és igazolnak vissza a Reed OnTime® internet munkaidő-kimutatási rendszerén keresztül). A Reed az első vállalatok egyike volt, mely ügyviteli megoldásokat ajánlott ügyfeleinek újszerű online munkaközvetítés megrendelő és kezelőrendszerén keresztül, sőt ezt tovább bővítette a személyzet kezdeti ponttól a végső pontig terjedő e-beszerzési szolgáltatásával, valamint az e-számlázási megoldásával.
Starburst stratégia
Diverzitásunk szemléltetésére és az ebból származó pozitívumok folytatására, a Reed 2004 áprilisában öt különböző cégre bomlott. Ez a szétválás a szolgáltatások nagyobb rugalmasságát tette lehetővé mindegyik cég számára, és így saját ágazatukra is intenzívebben tudnak koncentrálni. A Reed Vállalatcsoport folytatja az együttműködést a Reed márkanév alatt, hogy továbbra is a világ vezető munkaközvetítési, továbbképzési és HR szolgáltatásait nyújtsa.
Vállalati társadalmi felelősségvállalás
A Reed célja, hogy az emberek első választási lehetősége legyen (‘First Choice for People’) és ezáltal mint vállalati polgár, komolyan veszi a felelősségét.